A parkban
Végre befejeztem a harmadik fejezetet. Tekintetem a monitorról a mögötte lévő ablakra terelődött. A beáramló szellő lágyan lengette a függönyt, amin egy fekete, apró bogár himbálózott. Kint szürke, nehéz fellegek gyülekeztek, melyek lassan az egész égboltot betakarták. Imádom a borongós időt, az ólomszürke világvége hatású felhőket, melyekben órákig el tudnák gyönyörködni. Ezek most nem olyanok voltak, csak amolyan zivataros előhírnökök. Felálltam, mert már vagy két óra hosszája itt rostokolok, szenvedve a szavak megfelelő sorrendbe rakosgatásával az agyamban feltörő fantáziaképek által. Az esernyőre néztem, mely magányosan gubbasztott a sarokban arra várva, hogy talán valaki még használatba veszi. Gyorsan magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy pólót, majd megszánva szegény unatkozó csurokot elvittem egy sétára.
Kilépve az utcára kellemes illatú levegő rohant meg, mellyel megtöltöttem tüdőm teljes kapacitását. A nap sütött még, de a felhők lassan araszoltak felé, egyre kevesebb teret hagyva számára. Elindultam egy irányba csak úgy céltalanul. Aztán eszembe jutott a park, mely az egyetem előtt terül el. Imádom azt a helyet. Városban, de mégis közel a természethez. Már úgy is régen jártam arra, legutóbb talán…, ha jobban belegondolok elég régen, úgyhogy ideje megtisztelnem jelenlétemmel. Mivel most már megvolt a célom, így határozottabban sétáltam felé. Mostanában elég sűrű napjaim voltak, így nem is ártott ez a mini kiruccanás. Útközben nőket, anyákat láttam sétálni gyermekükkel, időseket bottal vagy komótosan bandukolva. Mindenki ment valahová.
Miután átkeltem a zebrán, mely egyenesen az egyetemi parkba vezetett, használatba kellett vennem az ernyőt, mert csepegésből szemerkélésre váltott az eső. Nedves föld illata csiklandozta orromat, melyet nagyon szerettem. A központban egy tér volt, aminek közepén egy szökőkút ontotta magából a kristálytiszta vizet, mely egy női alak kezében lévő korsóból folyt. A látványosságtól nem messze padok kínáltak pihenési és gyönyörködési lehetőséget. Mögöttük két oldalt pergolák álltak félkörben, melyeket a rájuk futó növények szinte már teljesen benőttek. A jobb oldali pergolasor előtt egy kis halastó állt. Közelebb mentem. Szélén fiatal bambusznád szálak lengedeztek. Pergola felőli részén pampafű terebélyesedett az álló víz fölé.
Mivel egyre jobban rákezdett, ezért bevonultam a pergola alá. A vadszőlő, mely természetes védelemként volt fölfuttatva, hogy az erre tévedők a nap égető sugarai és az eső elől elmenekülhessenek, üdén tekeredett az ember által épített fa felépítményre, birtokba véve azt. Leültem a padra és hallgattam a sűrű esőcseppek susogását. Mintha én is a park része lettem volna. Becsuktam a szemem és csak a fülemre hagyatkoztam. Elmélyültem.
Néhány másodperc elteltével éreztem, ahogy a természet bekebelez. Sehol egy ember, csak én és a zöld. Éreztem, ahogy új, friss energiával töltődöm fel. A természet makulátlan, földszagú páraesszenciájával, mely testem sejtjéig hatol. Annyira zuhogott, hogy hallani lehetett a dús növénytakaró között behatoló cseppek kopogását az ernyőmön. Aztán hirtelen elállt. Már csak a fákon, leveleken árulkodó cseppek bizonyították a zivatar valaha volt jelenlétét. A madarak felélénkültek. Egy rigó szállt le a földre és pásztázta végig a gyepet, nem e bukkant elő ízletes tápláléknak való. Egy másik vígan énekelt a közeli fa ágán. És volt, amelyik hemperegve verdesett a kialakult ideiglenes madárfürdőkben.
Az előttem álló tó felszíne elcsendesedett. Sima, rezzenéstelen tükröt alkotott, melyben látni lehetett a kék égbolton úszó apró felhőfoszlányokat. Felálltam és közelebb mentem. A tetején lebegő vízi liliom hatalmas, zöld leveleit vízcseppek díszítették, melyek úgy ragyogtak a napsütésben, mint szétszórt gyémántok. Rózsaszín virága élénken díszlett, mely megannyi szirommal ölelte körül bibéjét, amit szorgos kis méhek kerestek fel nektár gyanánt.
Egy történet villant az eszembe. Mivel nem volt nálam semmi íróalkalmatosság, jobb híján memorizálni próbáltam. Mikor hazaértem, első utam az íróasztalhoz vezetett, hogy gyorsan lefirkantsam elmém szüleményét. Még jó, hogy a közelben lakom.
2026.03.28.
